My true life

  Ha valaki most megkérdezné, hogy vagyok, rávágnám, mint mindig, hogy jól. Ez sokszor igaz, és még többször nem. Most azonban nem tudom eldönteni. Annyi érzés kavarog bennem. És ez mind nemsokára az örületbe kerget ha hagyom. De nem hagyhatom. Nem adhatom fel ilyen könnyen.

Minden nehéz. Szörnyen nehéz. Már úgy érzem magam, mint egy agyhalott. A családom azóta sem változott semmin, szóval még mindig szar az élet.  Suli most nincs, mert éretségi szünet van, szóval minusz egy probléma. És ha szünet akkor természetesen apunál vagyok. Elszabadulva,  a házimunka, a beszólások, és a netnélküli világból.

  Vasárnap végre voltam gyülibe. Kissé aggasztottak a dolgok már. Annyira kifeszültem, hogy folyton csak az öngyilkosségra gondoltam, vagy a menekülésre. Amiről senkinek nem beszéltem. Az Istentiszetlet után Zi, és Andi elhívott hat szem közt beszélgetni. Zi a pásztorunk, és brazil, Andi a felesége, aki fordít, és mindkét nyelvet beszéli. Leültünk hát a hosszú asztalhoz, és Zi belekezdett, hogy milyen rég voltam, és, hogy ez nem gond, csak ne hagyjam el magam, és olvassam a Bibliám, imátkozzak, nézzek videókat, halgassak zenét. És fejlődjek. Mert nem szabad elhagynom magam. És tudja, hogy nehéz nekem, és kűzdenem is jobban kell.  Aztán elmondta, hogy mit álmodott, hogy én elszöktem otthonról, és végeztem magammal. Isten küldte neki az álmot biztosan tudom.  És akkor Zi elmondta, hogy imádkoztak értem. És akkor döbbentem rá. Akkor az volt az a nap. Az a bizonyos nap, amikor ráköttem, hogy kűzdenem kell bármi legyen is. A szemeim másképpen látták a világot. Minden megváltozott, és ismét visszakaptam a régi Dzsennát. Azt az énem, aki akkor voltam, mikor frissen születtem újá. Amikor tele voltam életkedvel, és bármi jött, és nem akartam feladni. Bevallottam Anidéknak, hogy tényleg ezen gondollkoztam. De már nincs semmi hasonló gondolatom. 

  Alig várom a tábort. Az jelenti majd a megváltást. Amikor a világ ki van zárva. Nem kell apénzen töni a fejem, nem kell semmi gondon agyalnom, csakis Istenre figyelni, és a testvérekre akik ott lesznek még. Éleneklünk, kiszökünk este beszélgetni, és egy csomó programban hülyéskedni. VÁrom már. Rettenetesen. Azt, hogy végre felszabadulhassak, és a súlyokat letehessem akár csak 9 napra, de az is valami. Tudom, hogy ez az a dolog amire szükségem van. És a távolsaág a szüleimtől. Durván hangzik ugyan, de akkor majd nem töröm folyton rajtuk a fejem, hogy mi a francért nem törödnek velem? Ébredéstől, az elalvásik mindenki mosolyog, és nevet, minden szuperül érzi magát. Pedig nem luxus szállóba megyünk. Szó sincsen róla. Kis faházak, ahol nincsen légkondi, közös zuhanyzó van, amiben nagyon ritka a langyos víz, mert általában csak jéghideg víz jön, mire sorra kerülsz. közös budival. A szobákat mi takarítjuk ki minden reggel. Korán kelünk, és reggeli kemény torna van. Nap 3-szor eszünk és nem kaviárt, közben kifáradunk a sok programban, és a napi 2 órás Istentiszteletet sem hagyhatom el, ahol végig a seggeden kell üllni és figyelni plusz a napi 1 tini alkalom, ahol az Istentisztelet témáját magyarázzák el a mi nyelvünkön. És tudjátok mit? Életem legszebb 9 napjai azok. Soha nem vagyok ilyen boldog, mint ott szoktam, sem ilyen felszabadult. Egyszerűen imádom. 

  A ruhák miatt aggódom most. Azt szeretném, ha amikor rámnéznek azt mondják, ez igen. Nem azért mert drága vagy hasonlók, hanem, hogy megmutassam velük, hogy ki is vagyok. Alig várom, hogy munkát találjak. Egy nyári munka istenien jönne. Jó időtöltés, pénzt keresek, és szórakozok is. Nagyon izgulok, hogy találjak valamit. Annyira szeretném. És tudjátok mit? Sikerülni is fog. Találok majd valami, hogy miért? Azértmert elhiszem, hogy sikerülhet. :)

  Az utolsó napokban sokat játszottam 5 éves öcsémmel Marcival. Szülinapja is csodálatos volt. Irigykedtem ugyan, de nem mutattam ki. Hiszen nekem a habokba nem volt ilyen gyerekkorom, mint neki. Örültem ha kaptam valamit. Őt elhalmozzák rengeteg ajándékkal, folyton mindenki rá figyel, és akkor felhajtást csaptak. Röhejes, pedig én itt vagyok 15 lassan 16 éves, és semmi hasonló nincs az életemben. Más a család is örülök, ha nem felejti el, hohy hogy hívnak. Gyakran szólitanak másképp, és gyakran felejtik el, hogy esetleg szülinapom vagy névnapom van. Ez van. Lesz ez még jobb is. ;)

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat